A Szabadkai Református Egyházközségünkben folyó év október 30-án, a Reformáció ünnepe alkalmából megtartott Istentiszteleten lelkipásztorunk, Bányai Béla László szolgált.

Egyházunk szép, tágas, rendezett temploma megtelt hívekkel és tiszteletes urunk kihangsúlyozta: Isten nem hagyta el a megromlott egyházat, Szentlelke által kegyes embereket választott ki, akik szembeszálltak a Biblia ellenes tanításokkal és sürgették az egyház megújulását. A reformáció a XVI. században a katolikus egyház tévtanításai ellen irányuló, a protestáns felekezeteket létrehozó ideológiai mozgalom volt. Azt jelentette, hogy a reformátorok két fontos bibliai elvet állapítottak meg, melyekből következett minden tanításuk:

1.      Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban való hit által igazulunk meg.

2.      Hitünk és cselekedetünk mértéke a Biblia.

       Minden bizonnyal számunkra Calvin (Kálvin) János a legnevezetesebb, mert a Kálvin  által megtisztított és visszaalakított egyházat Református Keresztyén Egyháznak, vagyis Kálvinista Egyháznak nevezzük.

       Lelkipásztorunk itt Szabadkán mindig azon fáradozott, hogy gyülekezetünkben a megújított, tiszta templomunkban alkalomról-alkalomra elhangozzanak építő, szép ígék, Istenhez szárnyaló buzgó imák, felcsendüljenek az Istent magasztaló dícséretek, zsoltárok, himnuszok. Tanúbizonyságot teszünk arról, hogy ma is Istenben bízunk lankadatlan, erős és törhetetlen hittel.

Ma is azt állítja, hogy Istent illeti a hála, dícséret és magasztalás, mert az ő kifogyhatatlan gondviselése őrködött rajtunk a lezajló esztendőkön át. Istenünknek köszönhetjük, hogy a mi népünket, egyházunkat az idők sokszor veszedelmes, zúgó zivatarában elvészni nem engedte.

Ismeretes, hogy református istentiszteletünk szerves része az éneklés. Bányai tiszteletes úr immár több, mint két éve szolgál Szabadkán. Ez idő alatt többek között reformálta, visszaállította, újraalakította a kórust – dalárdát. Fellépésükkel ünnepélyesebbé tették az istentiszteletet október 30-án.

Maga Pál apostol nemcsak az egyszerű imádkozásra buzdít, hanem az éneklésre is. Azt tapasztalatból tudjuk, mekkora ereje és hatalma van az éneknek arra, hogy az emberi szíveket Istennek még forróbban, még szenvedélyesebben való segítségül hívására és dícséretére indítsa és gerjessze föl.

Fontos tudnunk, hogy a zsoltárokat, dícséreteket a gyülekezetben Istennek és az Ő angyalainak színe előtt énekeljük. Amikor a szóval együtt jár a dallam is, akkor az a szó sokkal hatalmasabb erővel tud hatni az emberi szívekre.

Visszatérve Kálvinhoz, jelszava ez volt: „EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG.” Beteg, erőtlen ember volt, de senkitől sem félt. Amikor ellenségei egyszer fegyveresen akartak az Úr asztalához járulni, azt mondta: „Kezeimet levághatjátok, meg is ölhettek, de nektek, méltatlanoknak nem osztom ki a Szent jegyeket!„

Jelszavához haláláig hű maradt. Meghagyta, hogy még fejfával se jelöljék meg sirját. Máig sem tudjuk, hol van eltemetve.

Szabadka, 2016 novembere