Szabadkán, 2015. október 30-án, a Reformáció téren koszorúzásra került sor reformáció ünnepe alkalmából. A két protestáns felekezet képviselői, a reformátusok és evangélikusok megkoszorúzták Luther Márton és Kálvin János emlékére állított mellszobrokat. Az evangélikus templomban közös istentiszteletre került sor, melyet a két egyházvezető lelkész tartott, és ugyanakkor a református egyház énekkara is fellépett Tamás Sándor kántor – tanár vezetésével.

                 "A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek

                  gazdagon, minden bölcsességben;

                  tanítván és intvén egymást

                  zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel,

                  hálával zengedezvén a ti szívetekben az Urnak."

                                                                              Kolossé 3:16.

A reformáció

             Isten nem hagyta el a megromlott egyházat. Szentlelke által kegyes embereket választott ki, akik szembe szálltak a Biblia ellenes tanításokkal és sürgették az egyház megújulását. A reformáció úttörői voltak: Franciaországban Vald Péter, Angolországban Wiclif (Wjklef) János, és Csehországban Husz János.

             Amikor a keresztyén egyház a legmélyebbre süllyedt, Isten támasztott reformátorokat, akik a Bibliával ismét Krisztushoz vezették az embereket. A legnevezetesebb reformátorok voltak: Zwingli (Cvingli) Urlik, Luther Márton és Calvin (Kálvin) János.

             A reformátorok két fontos bibliai elvet állapítottak meg, melyekből következett minden tanításuk:

         1. Isten kegyelméből, a Jézus Krisztusban való hit által igazulunk meg.

         2. Hitünk és cselekedetünk mértéke a Biblia.

Minden bizonnyal számunkra Kálvin János a legnevezetesebb.

              Kálvin János (1509 – 1564) Franciaországban, egyetemi diákkorában ismerkedett meg a Bibliával, melynek hatása alatt új életet kezdett. Párizsban buzgón látogatta a bibliai összejöveteleket. Amikor kitudódott, hogy ő is a reformáció híve, el kellett hagynia hazáját. Így jutott el Genfbe, Svájc egyik városába. Genf népe látszólag elfogadta a reformációt, de életükkel nem akartak a Bibliához alkalmazkodni.

               Kálvin hozzálátott a genfi egyház megtisztításához. Presbitériumot szervezett, mely személyválogatás nélkül büntette a szerencsejátékot, a vasárnap megszentségtelenítését, az erkölcstelen életet, a botránkoztató beszédet, a fényűzést, és a dologtalanságot.

               A vétkezőket először megintették, és ha ez nem használt, kirekesztették őket a gyülekezetből.

               Sok ellensége lett Kálvinnak a szigorú egyházfegyelem miatt. Ellenségei nem nyugodtak addig, míg el nem űzték a városból. Távozása után azonban oly nagy lett a zűrzavar és erkölcstelenség, hogy hamarosan visszahívták. Ekkor így szólt: „Meggyötört szívemet Istennek nyújtom áldozatul, lelkemet pedig az Úr engedelmességének alárendelem.”

              Kálvin olyanná akarta tenni az egyházat, mint amilyen az őskeresztyén egyház volt. A templomból eltávolított minden cifraságot. Az úrvacsorát két szín alatt kenyérrel és borral szolgáltatta ki. Az istentisztelet fő részévé az igehirdetést tette.

              A hitetleneket, erkölcstelen életűeket az úrvacsorától eltiltotta.

              Amikor Kálvin 55 éves korában (1564-ben) befejezte életét, Genf városára alig lehetett ráismerni. Istenfélelem, tiszta erkölcs és anyagi jólét városává vált.

              „Egyedül Istené a dicsőség” ez volt Kálvin jelszava. Beteg, erőtlen volt, de senkitől sem félt. Amikor ellenségei egyszer fegyveresen akartak az Úr asztalához járulni, azt mondta: „Kezeimet levághatjátok, meg is ölhettek, de nektek, méltatlanoknak, nem osztom ki a szent jegyeket!”

              Jelszavához haláláig hű maradt. Meghagyta, hogy még fejfával se jelöljék meg sírját. Máig sem tudjuk, hol van eltemetve.

              A Kálvin által megtisztított és visszaalakított egyházat REFORMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZNAK, vagy kálvinista egyháznak nevezzük.